literature

Dream Savers - 1. re'sz

Deviation Actions

Darkinga's avatar
By
Published:
379 Views

Literature Text

Dream☆Savers
ジュリーム ☆ セーワールズ

1. – Vitorlákat fel! A család útnak indul.

Álomfölde… egy világ, ami az embereknek ad reményt, hiszen az ott élők tudnak minden ember kívánságáról, álmáról. Egy világ, amit halandó csupán akkor láthat, ha álmodik. Viszont halandó ember csupán azt hinné, ez a világ nem létezik. Holott… igenis, létezik, akárcsak nekik a Föld, amit úgy neveznek az Álomföldiek: a Halandók Világa.
Ámde…. Akárcsak minden világnak, Álomföldnek is van egy sötét oldala. Álomföl-dének ugyanez pedig Rémfölde. A föld, ahol az emberi félelem, gyötrelem, átok, harag, szo-morúság és minden, ami az emberekben negatív energiát keltet, itt lakozik.

Az ég sötétlila volt, fent a Hold aranyságán világított, a csillagok is fénylettek az égen. Viszont ezt a szép éjszakát inkább sikoly, halálhörgés és sírás töltötte be. A folyópartot, mi-nek homokja eddig szépen csillogott most a vértől vörösre ázott. A vízen szintén vér úszik foltokban. A parton egy-egy kard, lándzsa vagy varázsbot látható földbe szúrva vagy elejtve, mellette a gazdáik, férfiak és nők, kik üveges szemekkel néznek fel az égre. Nem messze a folyóparttól levő falu házait és templomát is feldúlták sötét lények, akik Rémföldéről jöttek. Minden tűzben égett, az égő házak hangos ropogással összedőltek. A démonok üvöltve, hö-rögve jelezték, hogy nemsokára diadalt aratnak egy terület felett ismét Álomföldén.

Egy pár viszont a parton szaladt, ahogy bírta a lábuk. A férfi magas volt, fekete macs-kafülei voltak, hosszú haját lófarokban hordta, derekán lógott katanája, kék harci ruhájában futott kézen fogva várandós feleségét, aki tőle alacsonyabb volt, piros mintás kimonót viselt és macskafülekkel rendelkezett, hátán pedig a varázsbotját hordta. Szerencséjükre a démonok annyira elteltek a győzedelmüktől, hogy észre sem vették őket, ahogy menekültek. A parton volt egy kicsi vitorlás, szerencsére ép állapotban és a parton közeli fák között rejthették el korábban. A férfi és a nő együttesen kitolták a tengerre a vitorlást gyorsan, majd felszálltak. A szél lágyan fújt, a tenger is lassan nagyobb hullámokat csapott, így a vitorlás lassan megindult.

- Shinjyu, nincs semmi gond? –kérdezte a férfi.
- Semmi, Ryuu… csak a hasam… nagyon fáj. –válaszolt a nő, miközben leült és a kezét a hasára tette.
- Ne aggódj Kedves. –Ryuu akkor a nőt a kabinba kísérte, majd az ágyra fektette és készített ki neki lepedőket, törülközőket, hiszen feltehetően a szülés beindul nemsokára.
- Ryuu… gyere vissza hamar…

Ryuu kiszaladt a kabinból és felhúzta a vitorlákat, majd a szél belekarolt azokba és így a vi-torlás gyorsabban haladt. A nő már hangosan nyögött a fájdalomtól, így Ryuu megfelelő irányba állította be a kormányt, és úgy hagyta azt, miután hallotta, hogy felesége szül. Körül-belül fél óra múlva egy lány nekomimi született meg az ifjú pár előtt. Az újszülött hangosan, nyávogás kíséretében felsírt.

- Olyan gyönyörű… mi legyen a neve, Shinjyu? –kérdezte kíváncsian az apa.
- Vegye át az édesanyám nevét… Aijin. – válaszolt hamar az anya, csillogó szemekkel.
- Szép név. Hozzon rá jó sorsot eme név…– válaszolt mosolyogva a férfi. – Visszamegyek, kinézek, hogy merre járunk. Nemsokára visszatérek, és vigyázok rád és a kicsire.

Ryuu felsprintelt a vitorlás fedélzetére, majd a közelében látott egy hajóroncsot a vízen lebeg-ni, ami lángokban állt. Feltehetően a rémföldiek tehették tönkre, mert ugyanúgy fordultak elő holttestek, mint a lerombolt faluban. Viszont a férfi mást is észrevett a romokon kívül. Egy kislányt, aki az egyik deszkán feküdt eszméletlenül. A lánynak fekete haja volt és ezüstös színű rókafülei, fehér kimonója pedig vértől és víztől ázott volt. A férfi a vitorlással megállt, s egy kötelet erősített az árbocra. Ugyan irtózott a víztől, de a tengerbe ugrott a kötéllel, hogy megmentse a lányt. A kötelet elengedte, s odaúszott a gyerekhez, majd a deszkával együtt úszva a vitorláshoz tért vissza. A férfi a kötélbe kapaszkodott, majd a lányt felemelte a vállára, s így mászott fel a vitorlásra vissza. A lányt bevitte a kabinba, ahol az anya magához ölelte a gyermekét… Az anya felnézett és döbbenten látta, hogy az ura nem egyedül tért vissza.

- Szívem… azt hiszem lesz még egy fogadott gyerekünk… Elpusztították Szellemfalvát a rémföldiek feltehetően, ugyanis egy nagy hajójuk itt áll tűzben, amit csak akkor használnak, ha menekülniük kell. Mindenki halott. Csak ő élte túl. - mondta a Ryuu, közben
- Ryuu-san… Nincs más tényleg, aki túlélte? Biztos?
- Nincs. Körbenéztem, de halottak lebegnek a vízfelszínen. Ő az egyetlen. Úgyhogy az irányt Üveghegyek felé veszem. Azt a területet nehéz bevenni, de megközelíteni se könnyű. Nem így terveztem ezt az egészet…
- Nhhh… hol… vagyok…? – kérdezte a rókalány halkan. – Mama…? Papa…?

Ennek hallatán a két szülő a lányra nézett. Mindkettejük tudja, hogy nincsenek már szülei. De mégis hogyan mondják el, hogy a gonosz elsöpörte őket az élők sorából? Hiszen ettől egy kisgyermek összetörhet…

- Háborúba mentek. Nálunk biztonságban vagy. Rémfölde ellen harcolnak. –válaszolt vissza, majd szomorú tekintettel nézett a lány szemeibe, mégis mosolyogva
- De én velük akarok lenni! – kiabált erélyesen a lány, közben toporzékolt.
- Sajnálom, de messze vagy már tőlük. – felelte Ryuu mosolyogva. Velünk fogsz élni, bizton-ságban. A szüleid már tudnak róla, másrészt… nem lenne szerencsés, ha… - és ekkor a férfi hangja komorra fordult – elfognának a démonok, nem igaz?

Ekkor a békés csendet a kisbaba keserves felsírása megtörte, majd az anya kinézett az ablakon.

- Ryuu-san! Rémföldi varjak jönnek! – szólt az anya riadva.
- Fenébe! Biztos megérezték a jelenlétünket. Shinjyu, maradj itt a gyerekekkel, majd én vég-zek velük!

Az apa kiment és bezárta az ajtót a családjára, s ismét gyorsan felfutott a fedélzetre, majd ki-rántotta a katanáját a tokjából és kékes szemei felcsillantak a harci vágytól. Hidegen nézett az óriási méretű varjak felé, amik sebesen repültek a hajó felé, és már csak néhány méter válasz-totta el őket. Láthatóvá vált most már, hogy körülbelül öt madár suhant támadásra készen.

- Gyertek csak, szánalmas szárnyasok! –ordította feléjük, majd a kezével intett nekik.

Több sem kellett, a varjak hangos károgással nekiiramodtak a férfira, majd csőrüket kinyitot-ták, amiben éles fogak sorakoztak, s lábaikon levő karmokat is kiengedték hosszabbra. A har-cos a legközelebbi varjúra ugrott, majd ott belekapaszkodott a madár tollába. Ennek köszön-hetően a többi varjú a támadójukat akarta megcsípni, de az gyorsabb volt, elugrott időben, így a többi madár a saját társát csípte meg. A harcos férfi a katanájával átszúrta a többi varjat a szívénél, majd azok zuhanva a tengerbe estek. A férfi gyorsan elrakta a katanáját a tokjába,  a vízben, majd úszni kezdett a vitorlás felé, de az egyik madár a csőrével visszahúzta a lábánál. Ryuu felordított, majd viaskodás tört ki a madár és közte.

- Ezek ilyen erősek lettek mostanra?! – gondolta magában, közben próbálta a katanáját kihúz-ni a tokból, de a bal kezét is megharapta egy másik vízben ficánkoló varjú.

Ryuu felordított ismét a fájdalomtól, majd haragjában a jobb öklével a kezét támadó varjú szemeibe vert, viszont hirtelen a másik varjú a víz alá húzta a férfit. A férfi igyekezett ismét kihúzni a katanáját, ezúttal sikeresen, majd támadást indított a varjú fejére. A lény feje elkez-dett vérezni, és a fájdalom hatására elengedte a férfi lábát. Ezt kihasználva Ryuu támadta is-mét a varjú szívét, de ezúttal elölről. A madár abbahagyta a ficánkolást, majd lassan lebegett a víz felszínén a többi halott társával. Ryuu elrakta a kardját, miután megbizonyosodott arról, hogy vége küzdelemnek, s felúszott a felszínre.

- Mégsem lettek erősebbek… szerencsére. – gondolta magában, miközben nehezen, de sikere-sen visszaúszott a vitorláshoz, majd felmászott. A vitorlás fedélzetén a férfi sebeiből jövő vér itt-ott foltot hagyott. Gyorsan beállította a kormánnyal a hajó irányát, s a szelek rögtön bele-kaptak a vitorlába, így lassan útjára indítva a vitorlást. A férfi ezután letérdelt, majd imádkoz-ni kezdett.

- Szelek Istene… kérlek… segítsd ezt a hajót előre… Üveghegyek felé… - suttogta magában, közben erősen koncentrált. Nemsokára a szél még jobban feltámadt, így a vitorlás még gyor-sabban haladt. A férfi felállt, majd az ég felé meghajlott tisztelettel, és visszament a kabinba, ahol a felesége és a megmentett kislány várta. A feleség megnyugodott, miután látta urát, akárcsak a kisbaba.

- Ne haragudjon, amiért toporzékoltam. –szólt halkan, megbánóan a kislány. – Csak… ma-ma… papa… - azzal leborult térdre és sírni kezdett.
- Semmi gond. Mától velünk tartasz. –válaszolt kezdetben komolyan, de végül, hogy oldja a feszültséget, mosolygott és átölelte a kis rókafülű lányt - Elnézést, nem is mutatkoztunk be. Ryuu Tenshi vagyok, ők pedig családom. A feleségem és az újszülött lányom, Shinjyu és Aijin. Mi is menekültek vagyunk, csak Szakuravidékről, Álomfölde határához közel. A fele-ségem álomfogó, és ezért költöztünk ide.
- Yukino Yuurei. Szellemfalváról. A szüleim a kívánságok és az álmok szellemét őrzik… Olyasmik lehettek biztos a szüleim, mint Önök. Tudják… ők nem beszéltek arról, hogy mit csinálnak, mondván: titok és majd akkor mondják el, ha felnövök…
- Értjük… de nem kell a tisztelet nyelvén beszélned nálunk. A családunk része vagy mától, Yuurei. –válaszolt kedvesen Shinjyu, majd ásított egy nagyot. – Ryuu-san. Lefekszem, fáradt vagyok.
- Rád fér, csak nyugodtan. Yuurei, ha nem nagy kérés, vigyázz rájuk. Én addig vezetem a hajót. Ételt, italt a szomszéd kabinban találtok.
- Rendben. – mosolygott vissza a kislány.
- Yuurei. Ha te is fáradt lennél, pihenhetsz. Most megyek, kinézek…
- Még nem! – szakította félbe a rókalány - Előtte a sebeidet meggyógyítom… - azzal a lány a férfi lábához, majd a kezéhez nyúlt két kezével és a sebek, melyekből még vér csörgedezett, lassan beforrtak.
- Oh… köszönöm, már el is feledkeztem róluk… - szólalt meg zavarba esetten a férfi. – Szin-te nem is éreztem már a fájdalmat. No, de most már tényleg felmegyek. Jó éjszakát!

Ryuu lassan kisétált az ajtón, de egyszer még mosolyogva visszanézett rájuk. Aztán felment a lépcsőn, ki a kormányhoz, majd a kormány előtti árbocon felfigyelt egy iránytűre és egy kitű-zött térképre. A férfi rácsodálkozott, mégis hogy nem vette észre, amikor az orra előtt volt a megoldás? A térképen egész Álomvilág látható volt, kisebb nagyobb zugaival, viszont vala-mire felfigyelt, amiről egész idáig nem tudott. Rémfölde és Álomfölde egyik határa között egy kicsiny kanyon húzódott, rajta feltűntetve gótikus betűtípussal, latinul: Chaos Terra… Ugyan nem értette az írást a férfi, de biztosra vette, hogyha a két földrész között van, akkor nem lehet rossz, de jó híre se. Mindenesetre most nem koncentrálhat erre, így aztán kereste Üveghegyeket. Meg is találta hamar, a Csillagtenger ölelte át, viszont nem biztos, hogy elér-nék a vitorlással a helyet. Másrészt a föld másik részére kell utazniuk, ami nem néhány napba fog telni, hanem egy-két hónap. Amiatt nem kell aggódni, hogy nem lesz élelem, a tengerből majd fognak halat, a tenger vize pedig fogyasztható. Viszont, ha otthonra akarnak találni, másképp nem tudják megtenni az utat fel a hegyre, csak gyalog; mellesleg a hegy tűnik eddig a legbiztonságosabbnak. Ryuu elmosolyodott, majd az irányt megváltoztatta az iránytűhöz viszonyítva, egyenesen a hegyhez közel eső parthoz.

Azzal a vitorlás az éjszakában tovább haladt úti célja felé, nem is sejtve, hogy egy új kor hősei lapulnak benne…
No magyarok, íme az első rész. :D Jó szórakozást hozzá!

A folytatás:
2. rész - [link]

Véleményt, kritikát várok. :D

Utóirat: Wordből másoltam, úgyhogy elnézést a szótagolásokért ^^;
© 2011 - 2024 Darkinga
Comments8
Join the community to add your comment. Already a deviant? Log In
Ad1er's avatar
pfhú, hát mitmondjak...csodálatos lett :D
csak így tovább, remek történet :heart: :)